Kalóriaszámlálás... na persze.

Hát, vicces, az első komolyabb blogbejegyzésem, ami szól is valamiről, az a "kajatéma".

Lengyelországi létemnek az első látszódó nyoma az egyre növekvő hátsómban kezdett megmutatkozni. Sosem voltam nádszál alkat, szeretem a jót, és nem fogok csak azért nem betolni egy jó tál csülökpörit, hogy azon filózhassak, vajon tetszem e másoknak. Igazából olykor elszalad velem a ló, ez az utóbbi években különösen észrevehető, a tipikus jojó effektus megtestesítője vagyok. Most épp a felfújt lufi állapotban. 

Nade hogy is jutunk el idáig...

Először is adva van egy férfiember(továbbiakban az Ember), akire jó főzni. Naponta. Néha kétszer is. Rájött, hogy ő biza szeret valójában mindent, amit én főzök. De legfőképpen a tésztát és a krumplit. Na mondjuk, mi mást....ezek pont a legegészségesebb ételek, és abszolúte nem hízlalnak. Szóval nálunk nem telik el hét krumplistészta vagy paprikáskrumpli nélkül, de gyakori vendég nálunk a pörkölt-nokedli párosítás, az ilyen olyan főzelékek, vagy a penne ala carbonara. Na meg még egy halom más, tepsiben sült disznóságok, krémlevesek, lángos vagy olykor olykor a jó kis almáslepény, ahogy anyámtól tanultam.

Ami az én másik nagy bajom, azok a rohadék lengyel édességek. Itt bemész egy boltba, és úgy kezdődik, hogy meglátod a kasszánál a sütispultot. Frankón, mint egy cukrászda. Aztán ott jönnek a különféle kis bonbon szerű csokikák, amik garmadával állnak a pulton, kilós áron, ráadásul gyakorlatilag fillérekért. A csokival bevont aszalt szilva, a Michalki nevű, nemtudommibőlvandemindenformájafinom kis kocka alakú finomság, az aftereightre hajazó tallér, a kis zselés izék és természetesen a Krówka.Az az igazi tejkaramella, ami itt olyan, mint gyerekkoromban. Amit akkor szerettem, mikor kicsi voltam, aztán felnőtt fejjel otthon megkóstolva valami furcsa undort váltott csak ki belőlem. Itt eltelt vagy három hónap, mire megkóstoltam, de...nem kellett volna. A gyerekkor íze visszatért, a tejkaramella győzött, megint van miért élni. 

Szóval, ha kibírod a boltban, hogy ne pakold tele a kosarad a polcokról valami fasza karamellás vagy egyéb trutyival, akkor még mindig ott van a sorbanállás a kasszánál...és hát ugye, ott az a fránya sütisvitrin. Amit befelé menet még kicseleztél, de most... A tejszínes-gyümülcsös cucmákok ,a szebbnél szebb almáspiték és a sernik, a hagyományos lengyel túrótorta dörömböl rád az üveg túloldaláról, hogy "vegyééééél meeeg".

Egy idő után erre persze már immunis vagy. De még mindig ott vannak a jobbnál jobb gyümölcsös sörök, amik rendezett oszlopokban sorakoznak az eladó mögötti hűtőben, ezer féle ízzel, minimum százezer kalóriával.

Egy szó mint száz, nem egyszerű az élet egy megszállott torkoskodónak itt. De azért nem cserélném semmi másra. Mégha fel is szaladt az a fránya sok kiló. Az egyéb, alapvető élelmiszerek egy másik történet részét képzik majd. Mert azokról is van mit írni.