Nosztalgia, avagy amikorénmégpincérvoltam....

Életem vagy 20 évében dolgoztam pincérként, mielőtt önmagam lettem. Eközben sokszor éreztem úgy, hogy az egész világ üldöz engem, főként a "hülyevendég" képében. Kimondottan ellenem esküdtek össze, a legkülönfélébb módokon.

Kedvencem a laktózérzékeny vendég. Na persze nem az, aki valóban érzékeny eme dologra(mint én is, a sors fintoraként egyébként), hanem az, aki teljesen a divatot követve, már már hisztériába átcsapó módon képes belekötni még abba is gyakorlatilag, ha a kávéja mellett áll a tejesdoboz. Közben persze, esze mint egy marék döglött molylepkének, viszont felettébb felsőbbrendűnek érzi magát azáltal, ha másokat-történetesen a pincért jelen esetben-kioktathat, és traktálhat a nem létező nyavalyáival.

Az egyik kedvencem a "hallott valamit és ki akarja próbálni mert ezáltal kúúúúl lesz" típus. Valahogy így adja elő:

Cukika flegmán betipeg a tűsarkain, karja hajlatán egy méretes, telipakolt Vottyon a Józsefvárosiról. Akkora, hogy derékba hajlik szegény lány a súly alatt. (Igazából sosem értettem, mi a fenéért nem lehet feltenni vállra, ha már köveket cipel benne a Duna partól, miért kell imbolyogni a járókelők között majdnem pofára esve, és mégis szigorúan szekszésnyújork stílusban vinni azt a kurva táskát. De ez egy más lapra tartozik.) Szóval Cukika egyensúlyozgat a pult előtt, és sűrű 3Dszempilla rebegtetés közepette odaveti:

- Helló, van valami laktózmentesetek, vagy hasonló?
(Itt már a kérdésfeltevésen kinyílhat a bicska érzékenyebb kollégáim zsebében, na persze, VALAMI mindig van. Mondjuk egy féltégla, az eléggé laktózmentes. Természetesen az évek során megtanuljuk, hogy érzések elrejt, fapofa, ezerwattos hálivúdi mosoly.)

- Jó reggelt. Természetesen van, laktózmentes tejem is és szójatej is.
(Erre a választékra hirtelen átsuhan egy kis felhő páciensünk homlokán, a bőség zavarában hirtelen azt sem tudja, mihez kezdjen, erre nem volt felkészülve. Gyorsan vissza is nyelem azt, amit még mondani akarok, hogy jaajuteszembe, van még mandulatej is, ha azt szeretnél.)

Cukika erre jól megfontolva a következőt mondja:

- Akkor a laktózmentes szójatejből kérek egy tejeskávét.
(Igen, tudom, hogy valójában nem mondott akkor marhaságot, hisz a szójatej laktózmentes. Nade azért nagyon össze kell szorítani a fogaimat, hogy ne bukjon ki belőlem a röhögés.)

A tetőpont az, amikor Cukika belekortyol a csodaszép szójatejes kávéjába, majd fancsali képpel közli:
- Ennek miért van ilyen furi íze, romlott? Semmi köze a tejeskávéhoz.

Hát aranyom azé bazdmeg, mert a tej az a tehénből jön ki, a szója meg azon a földön terem, amit a tehén legelés után teleszarik. Szóval maximum itt van kapcsolódási pont a kettő között, de a büdös életben nem lesz ugyanolyan az íze.

Másik best of típus a tudálékos, ő az, aki mindent jobban tud. De még azt is jobban. Valami hasonló módon:

Ötvenes hölgy, bőrjakóban, divatos szemüvegben, abból a lazának kinéző tanárnéni típusból, aki bár hiperkedves, de ha ÚGY néz rád a szemövege alatt/felett, akkor a szar is meghűl benned, és tudod, hogy bármi van, csak neki lehet igaza.

- Jó napot. Meg szeretném kérdezni, hogy a sonkás sajtos melegszendvicsen van e valami kenőcs.
(hehehe, falurú tetszett gyünni, he?)
- Szép napot. Mármint a vajra gondol?
- Ja, igen, igen. Vaj vagy margarin?
- Margarin.
- Ó az remek. Sajnos vajat nem ehetek, nagyon erősen laktózérzékeny vagyok. Semmiféle tejterméket nem fogyaszthatok. De akkor kérek szépen egy sonkás sajtos melegszendvicset.
(hát...khmm...szóval...most ezt hogy mondjam el neki, hogy az a fránya sajt....hát jó, mély levegő, tartsunk felvilágosító órát)
- Azt ugye, tetszik tudni, hogy ezen sajt is van. Márpedig a sajt az ugyebár, mint tejtermék, szintén tartalmaz laktózt, mert mi sajt sajtot használunk, nem a növényből készült szintetikus változatot.
- Ó, semmi probléma, sült sajtot ehetek, mert abból KISÜL a laktóz.

Valójában vinnyogok befelé, gondolkodom, hogy leállok vele kicsit vitatkozni, de inkább nem. Mert miközben ezt mondja, ÚGY néz a szemüvege felett.
Végülis, az ügyelet csak egy sarokra van, ha esetleg mégsem sülne ki belőle. Bár lehet, hogy ebben az esetben a sajtra is ÚGY néz, és a laktóz inkább önként távozik.

Aztán van, aki halmozza az élvezeteket. (Személy szerint halmozottan fogyatékosnak hívom, bár tudom, ez sértő a sérült embertársaimra nézve.)

- Helló. Kérek egy koffeinmentes tejeskávét laktózmentes tejjel, két édesítőszerrel, és egy cukormentes kólát.
(mmmmmm..... nagyon nehéz kibírni, hogy ne kérdezzem meg hangosan: "A guminőt majd itt dugod meg, vagy felvigyem az emeleti klotyóba?")



folyt.köv.

Szösszenet nyár elejéről

Megjött a kánikula....

Csak úgy. A semmiből érkezett...pár napja még a seggünk befagyott, most meg...levegőért kapkodva ülök a nyitott ablaknál, vizesronggyal a fejemen. 

Hirtelen az egész környék élni kezdet, de még hogyan.Napközben a rohadt kiskölykök ordítanak egész nap az ablakom alatti jatszótéren, néha az anyukák próbálják őket túlüvölteni. Az egész olyan, mint egy nagy érthetetlen földöntúli kavalkád, valami furcsa, idegen nyelven, amiből most még egy kurva szót sem értek. 

Aztán a helyüket átveszik a balfasz tinédzserek, akik diszkopólót (lengyel tuctucmulatós "zene") hallgatnak az okostelefonjaikon. 

Most így estére placc az alkeszoké, akik közül ketten épp veszekszenek valamin, a többiek csak szolidan ordítoznak, üveget csörgetnek, taknyot köpnek. 

Valahonnan messziről egy kisbaba sírása hallatszik, amit néha néha megszakít valami gyépés nő artikulálatlan kiabálása....

Persze aludni nem lehet tőlük, de talán majd hajnalban. Na igen, ahogy én kis naív azt elképzeltem. A köcsög madarak már rákezdik négykor.( Amikor egyébként meglepő módon itt már világos van.) Macska úrnak persze több sem kell, azonnal válaszolgat a kis tollasoknak, Mert hát nem úgy van az kérem, hogy itt csak úgy lehet csicseregni meg dalolászni, kussoljatok, itt emberek alszanak. Azt már leszarja, hogy ez hangos nyávogáskaffogásfújtatás hangeffektekben nyilvánul meg.

A nap első sugaraival elkezdenek kiszivárogni az emberek a lakásokból, majd érkeznek a kölykök. 

...és kezdődik minden előről...

Üdv a gettóban, nyár.  :D

Kalóriaszámlálás... na persze.

Hát, vicces, az első komolyabb blogbejegyzésem, ami szól is valamiről, az a "kajatéma".

Lengyelországi létemnek az első látszódó nyoma az egyre növekvő hátsómban kezdett megmutatkozni. Sosem voltam nádszál alkat, szeretem a jót, és nem fogok csak azért nem betolni egy jó tál csülökpörit, hogy azon filózhassak, vajon tetszem e másoknak. Igazából olykor elszalad velem a ló, ez az utóbbi években különösen észrevehető, a tipikus jojó effektus megtestesítője vagyok. Most épp a felfújt lufi állapotban. 

Nade hogy is jutunk el idáig...

Először is adva van egy férfiember(továbbiakban az Ember), akire jó főzni. Naponta. Néha kétszer is. Rájött, hogy ő biza szeret valójában mindent, amit én főzök. De legfőképpen a tésztát és a krumplit. Na mondjuk, mi mást....ezek pont a legegészségesebb ételek, és abszolúte nem hízlalnak. Szóval nálunk nem telik el hét krumplistészta vagy paprikáskrumpli nélkül, de gyakori vendég nálunk a pörkölt-nokedli párosítás, az ilyen olyan főzelékek, vagy a penne ala carbonara. Na meg még egy halom más, tepsiben sült disznóságok, krémlevesek, lángos vagy olykor olykor a jó kis almáslepény, ahogy anyámtól tanultam.

Ami az én másik nagy bajom, azok a rohadék lengyel édességek. Itt bemész egy boltba, és úgy kezdődik, hogy meglátod a kasszánál a sütispultot. Frankón, mint egy cukrászda. Aztán ott jönnek a különféle kis bonbon szerű csokikák, amik garmadával állnak a pulton, kilós áron, ráadásul gyakorlatilag fillérekért. A csokival bevont aszalt szilva, a Michalki nevű, nemtudommibőlvandemindenformájafinom kis kocka alakú finomság, az aftereightre hajazó tallér, a kis zselés izék és természetesen a Krówka.Az az igazi tejkaramella, ami itt olyan, mint gyerekkoromban. Amit akkor szerettem, mikor kicsi voltam, aztán felnőtt fejjel otthon megkóstolva valami furcsa undort váltott csak ki belőlem. Itt eltelt vagy három hónap, mire megkóstoltam, de...nem kellett volna. A gyerekkor íze visszatért, a tejkaramella győzött, megint van miért élni. 

Szóval, ha kibírod a boltban, hogy ne pakold tele a kosarad a polcokról valami fasza karamellás vagy egyéb trutyival, akkor még mindig ott van a sorbanállás a kasszánál...és hát ugye, ott az a fránya sütisvitrin. Amit befelé menet még kicseleztél, de most... A tejszínes-gyümülcsös cucmákok ,a szebbnél szebb almáspiték és a sernik, a hagyományos lengyel túrótorta dörömböl rád az üveg túloldaláról, hogy "vegyééééél meeeg".

Egy idő után erre persze már immunis vagy. De még mindig ott vannak a jobbnál jobb gyümölcsös sörök, amik rendezett oszlopokban sorakoznak az eladó mögötti hűtőben, ezer féle ízzel, minimum százezer kalóriával.

Egy szó mint száz, nem egyszerű az élet egy megszállott torkoskodónak itt. De azért nem cserélném semmi másra. Mégha fel is szaladt az a fránya sok kiló. Az egyéb, alapvető élelmiszerek egy másik történet részét képzik majd. Mert azokról is van mit írni.